Sztrájkoltak a Chinoin dolgozói is

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: Vajda János - MTI)

Az újpesti székhelyű Chinoin kétezres munkavállalói létszámából 783-an vettek részt kedden a kétórás figyelmeztető sztrájkban, a tárgyalás a szakszervezet és a cég vezetése között még tart.

Április 9-én második alkalommal ült tárgyalóasztalhoz a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) valamint a Chinoin Zrt. vezetősége. A VDSZ már hétfőn is négy órán keresztül tárgyalt a Chinoin-Sanofi vezetőivel, de nem sikerült egyezségre jutniuk a bérkövetelésről. A szakszervezet minden munkavállalónak egységesen 30 ezer forint béremelést szeretne elérni.

A VDSZ hétfőn jelentette be, hogy a Chinoin dolgozói bérkövetelésük nyomatékosítására kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak kedden 13 és 15 óra között a cég budapesti, csanyik-völgyi és veresegyházi telephelyén, amelynek ideje alatt a Sanofi nagytétényi dolgozói szolidaritásukat fejezik ki.

A Chinoin tájékoztatása szerint a sztrájkolók a sztrájktörvényt betartva, rendzavarás nélkül, fegyelmezetten vettek részt a kétórás demonstrációban. A vállalat a munkavállalók érdekérvényesítését tudomásul vette, a sztrájk lebonyolításához szükséges feltételeket biztosította.

A vállalat hangsúlyozta: fontos számára a munkavállalók elégedettsége és a dolgozók megtartása, ennek érdekében február elején lépéseket tettek a vállalatcsoport felső vezetésénél a 2019. évi bérek további emelése érdekében. A vállalat vezetése arra törekszik, hogy mielőbb megállapodás szülessen - közölték.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?