Árvácskák a kutyagumi árnyékában

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: ittlakunk.hu)

Gyönyörűek az árvácskák Újpest központjában, ezért elhatároztam, hogy megnézem mi a helyzet árvácskafronton a kerület többi részén. A Béke téren szép ágyást alakítottak ki, és távolról még érintetlennek is tűnik a kiültetés. Közelebbről azonban kiderül, hogy a növényekből már jó néhányat elloptak, de lopás közben elszégyellhette magát a tolvaj, mert megpróbálta eltüntetni a nyomokat. Ám, nem ez volt az egyetlen furcsaság. Az ágyás melletti szemeteskosár nagyon útban lehetett valakiknek, ugyanis a szerencsétlent szinte teljesen szétlapították.

Az „esztétikum csúcsát” azonban a kutyakaka-gyűjtő szemetes jelenti a parkban. A magam részéről mindig is azt gondoltam, hogy alapjában véve rendes, és fegyelmezett nép a magyar, ha megkérik valamire, azt a legjobb tudása szerint meg is teszi. Ez a szemetes esetében annyit tesz, hogy tartályon levő utasítás szerint gyűjtötték, majd pakolták és pakolták bele a zacskóba gyűjtött kutyavégterméket, és amikor már tele lett, akkor a tetejére rakták a becsomagolt kakát. Az utolsó kutyatulajnak már nem jutott hely, ő már a gyűjtő mellé tudta letenni a csomagját.

A park pozitívuma viszont a bekerített játszótér. A játékszerek épek, a homokozó tiszta, és a kutat is megkímélték a vandálok. A dühöngőt is arra használják a gyerekek, amire kell, fociznak az elzárt részen. 

Összességében kellemes hely lenne a tér, ha végre valakinek eszébe jutna kiüríteni a kutyakakás szemetest. Ez igencsak időszerű lenne, mert jön a meleg, a végtermék meg bomlani kezd, és eszméletlen büdös lesz a környéken.      
 
A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek