Címervita: a jogerős ítélet végrehajtását várják az Újpest FC-től

Oszd meg másokkal!

Desktop
Az új címer (forrás: ujpestfc.hu)

Tahon Róbert újpesti jegyző szerint az úgynevezett címerügyben nem vitás kérdés van már, hanem másodfokú, jogerős ítélet, és azt várják az Újpest FC-től, hogy hajtsa végre.

A IV. kerületi jegyzőt arról kérdezték kedden az M1 aktuális csatornán, hogy az elsőfokú döntéssel szemben pénteken a másodfokú bíróság - az önkormányzat részbeni tulajdonában álló - Újpesti Torna Egyletnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben indított személyiségi jogi perben, amelyet az utóbbi által bevezetett új címer miatt indított az UTE.

Tahon Róbert elmondta: örülnek annak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla nekik adott igazat, de szomorúak, hogy perre kellett vinni a címerügyet. Hozzátette: úgy gondolják, egy ilyen nagy múltú klubhoz méltatlan, és picit komikus is lehet a külső szemlélőnek, hogy "tulajdonképpen magunk ellen kell pereskedni". De nem volt más választásuk, mert a szurkolótábor elsöprő többsége, több mint kilencven százaléka a régi címer mellett voksolt minden, ezzel kapcsolatos felmérésen - fogalmazott.

Várják az Újpest FC pozitív döntését és nyitottak leülni a tárgyalóasztalhoz. Minden egyéb dologban az az érdeke az UTE-nak és azt gondolják, az Újpest FC-nek is, hogy együtt dolgozzanak az újpesti labdarúgásért - tette hozzá. A jegyző kitért arra is, hogy az ítélet megszületése óta nagyon pozitív visszajelzéseket kaptak az ország minden pontjáról, a teljes szurkolótábor üdvözölte a döntést.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés
Desktop

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek