Nyilvánossá válik a lomtalanítás időpontja

Oszd meg másokkal!

Fotó: fkf.hu
Nyilvánosságra hozza az első félév lomtalanítási időpontjait a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF), annak érdekében, hogy a lakosság előre tudjon tervezni.

A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. (BVK) hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a széleskörű tájékoztatás érdekében nyilvánosak lesznek a lomtalanítási időpontok. Az FKF jelenleg hírlevélben, értesítőlevélben, továbbá társasházak esetében plakáton is tájékoztatja a fővárosi lakosokat a lomtalanítás rendjéről, illetve a lomok kihelyezésének időpontjáról. Újdonság, hogy hétfőtől a társaság honlapján is elérhetőek lesznek a vonatkozó információk.

A társaság Klug Lajost, az FKF vezérigazgatóját idézve azt írta, hogy nem érdemes az időpontokat titokban tartani, hiszen a lomtalanításból élők ezeket úgyis kiderítik; a lakosság pedig a korábbi szűk értesítési határidők miatt nem tudott előre tervezni, például bútorcsere vagy költözés esetén. Az FKF arra kéri a budapestieket, hogy a tájékoztató anyagokban leírtak szerint, s kizárólag a megjelölt napokon helyezzék ki feleslegessé vált holmijaikat, hogy elkerülhető legyen a rendetlenség az utcákon.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a lomtalanítás a kerületenkénti, évi egyszeri rendszerben előreláthatólag az idén valósul meg utoljára, az új hulladékgazdálkodási törvény tervezetében szerepel a házhoz menő lomtalanítás bevezetése. A közterület-fenntartó telefonos megrendelés alapján működő rendszer bevezetését tervezi, ami azt jelenti, hogy a budapesti lakosok, társasházak esetében közös megegyezés alapján döntenek majd a lomelszállítás időpontjáról - olvasható a közleményben.

Címkék: 
Mit szólsz hozzá?
Hirdetés

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek